Implantátum

AXIOM – prémium kategóriás implantátum az Anthogyr-tól

Az AXIOM implantátumok maximálisan megfelelnek a fogászati implantológia tudományos és klinikai elvárásainak.

  • gyors és biztos osseointegráció
  • a periodontális környezet hasonló a természetes fogaknál megfigyelhetőhöz
  • minimál-invazív technikák
  • egyszerű sebészeti és protetikai protokoll
  • széleskörű indikáció

Nagyobb teherbírás

Azonos átmérő mellett a legtöbb hasonló implantátumhoz képest az AXIOM 20-30%-kal nagyobb terhelést képes elviselni. Ez egyrészt megnöveli az élettartamát, másrészt lehetővé teszi, hogy kisebb implantátumokat alkalmazzunk, és olyan helyeken is behelyezhessük, ahol a csont mennyisége korlátozott. Az AXIOM implantátumokat így ott is alkalmazhatjuk, ahol más implantátumok esetében már költséges csontpótlásra lenne szükség.

Jobb implantátum/élő szövet arány

Az AXIOM nagyobb teherbírásának köszönhetően jóval kisebb implantátumokat alkalmazhatunk, így azok körül sokkal több élő csontszövet maradhat. Ez az élő csontszövet hivatott biztosítani az implantátum működését. A korszerű tudományos álláspont szerint ma már nem az a cél, hogy minél nagyobb implantátumot helyezzünk be, hanem hogy minél több élő csontszövet vegye azt körül.

Élethosszig tartó garancia

Amennyiben a behelyezést a szabályok szerint végezték, és a fogpótlás az általánosan elfogadott elveknek megfelelően készült, az AXIOM implantátumokra valóban korlátlan ideig vállalunk garanciát. Ennek mindössze egy feltétele van, amely a pácienst is érinti: rendszeres és dokumentált ellenőrzés 6 hónaponként.

Jól átgondolt méretkialakítás

Az AXIOM implantátumok minden helyzetben jól alkalmazhatók, beleértve a korlátozott csontmagasságot és csontszélességet, valamint a foghúzás utáni azonnali implantáláshoz szükséges extrém átmérőt is. A legrövidebb implantátum mindössze 6,5 mm, az extrém keskeny csonthoz kifejlesztett 2,8 mm átmérőjű kétrészes implantátum pedig egyedülálló. Az AXIOM implantátumokkal így számos esetben elkerülhető a nagyobb beavatkozást, nagyobb kockázatot és jóval nagyobb költséget jelentő csontpótlás.

Naprakész tudományos háttér

Az Anthogyr 30 éve gyárt és fejleszt implantátumokat. Ezen tapasztalatok és a legújabb kutatási eredmények vezettek az AXIOM implantátumok megalkotásához. Az AXIOM kifejlesztése során kiemelkedő fontosságú cél volt a gyors és hatékony csontosodás mellett az időtálló lágy- és keményszövet stabilizáció, azaz az implantátum körüli íny és csont leépülésének megakadályozása.

Hosszabb élettartamú sebészi eszközök

Az űrhajózásban használt különleges PVD felszínkezelésnek köszönhetően a fúrók élettartama csaknem kétszerese a hagyományos eszközökének.

Jobb láthatóság a műtét során

A fúrók az inverz színezésének köszönhetően a jelzések jobban láthatók, így a mélységkontroll biztonságos.

Mikromozgás- és résmentes kapcsolat

Az implantátum és a fejrész között hermetikusan záró kapcsolat biztosítja, hogy ne juthassanak mikroorganizmusok a két rész közé, így az implantátum nyaki része gyulladásmentes marad, és nem alakul ki a hagyományos implantátumokra jellemző tölcsérszerű csontpusztulás, ami az implantátum elvesztéséhez vezethet.

Rendkívül gyors osseo-integráció

Az erősen hidrofil, osseo-konduktív felszínnek - BCP felület - köszönhetően már 6 héten belül kontakt osseogenezis figyelhető meg. A hagyományos, homokfújt/savmaratott és a BCP felszín közötti különbséget az alábbi video-felvételeken tekintheti meg:

Kiváló primer stabilitás

A lehető legjobb primer stabilitás érdekében a speciális menetkialakításnak köszönhetően a behajtás során fokozatos a csont-kompresszió, az alacsonyabb önmetsző nyílásnak köszönhetően pedig több menet kapaszkodhat a csontba.

Platform switching

Az AXIOM implantátumok kifejlesztése során kiemelkedő fontosságú cél volt a periimplantális szövetek integritásának megőrzése, és ezzel az epitélium apikalizációjának megelőzése. Az integrált platform switching lehetővé teszi az epitélium vertikális stabilizációját, valamint a vastagabb vestibularis mucosa révén tökéletes esztétikai eredményt biztosít.

Egyszerű stop rendszer

A színkódolt, titánból készült stop-gyűrűk teljes biztonságot jelentenek a mélységkontrollban. A rendszer az apikális kúpot, illetbe a subcrestalis mélységet is figyelembe veszi.

Minimális beavatkozás

Az AXIOM implantátumokhoz rendelkezésre áll egy ún. computer-navigációs rendszer, amelynek segítségével számítógépes tervezés alapján egy vezetősablonnal történik a beültetés, így elkerülhető az íny felvágása, és a varrat. Nincsenek utópanaszok, gyorsabban gyógyul.

Tökéletes esztétika

Az elülső fogak területén különösen nagy jelentősége van az esztétikumnak. A legtöbb implantátum fém színű tömege áttűnve a vékony ínyen szürkés foltként jelenik meg. Az AXIOM implantátumok teljes egészében a csontban vannak, így a szürkeség nem tűnhet át az ínyen, a különleges esztétikát igénylő helyeken pedig elegendő, ha a fej készül cirkóniumból, ami lényegesen szerényebb kiadással jár, mintha maga az implantátum is abból lenne.

Egységes protetikai kapcsolódás

Az AXIOM implantátumok esetében mérettől függetlenül bármely protetikai elem használható bármely implantátumhoz, így a választandó felépítmény méretét kizárólag a pótlandó fog mérete határozza meg. Így az átlagon felüli terhelhetőség azt is biztosítja, hogy akár őrlőfogat pótoljunk kisebb átmérőjű implantátummal, míg a felépítmény már az őrlőfog méretének felel meg.

Azonos gingivális kialakítás a protetikai elemeknél

Azonos méretek esetében az ínyformázó, és valamennyi fej gingivális formája tökéletesn megegyezik, így a csere után nem képződhet rés, illetve a gingiva nem kerülhet nyomás alá.

Atraumatikus apex

Az AXIOM implantátumok atraumatikus apikális kialakítása lehetővé teszi a zárt sinuslift kivitelezését a nyálkahártya sérülésének veszélye nélkül.